Főleg a kisebb gyerekek kedvelt játéka a lóverseny. Különösebb ügyességet nem igényel, ugyanakkor izgalmas és szórakoztató. Neve mongolul: "mori uralduulakh".

A játékosok először kirakják a "pályát", azaz lovacskát formázó bokacsontokat helyeznek sorban el a szőnyegen. A játék hossza - a szerencsén kívül - a pálya hosszától függ, vagyis, hogy a lovasok mikor vágtatnak végig rajta. A pálya lehet egyenes, görbe, de akár vissza is kunkorodhat, a játékosok kedve szerint.

Ha kész a pálya, akkor minden játékos felállítja a saját "lovát" a kezdő pozícióba. (A "ló" kiválasztásánál a számunkra kedves formájú bokacsont megkeresése mellett szempont lehet, hogy - mint az igazi versenyeken is - hagyományosan csak "fiú lovak", szóval heréltek és mének versenyezhetnek. Kancák csak csikó korukban futhatnak versenyen. Ez a sagaj csontok esetében úgy néz ki, hogy a "nap-helyesen", vagyis jobb felé ívelt oldalú csontok hímnek számítanak, míg a bal felé, a nap járásával ellentétes irányba fordulók kancának. És, hogy miért ívelnek ide-oda a bokacsontok? Hát mert van balos, meg jobbos. Jól meg kell figyelni!)

A játékosok 4 sagajjal dobnak. Mindenki csak egyet! Ahány ló bucskázott ki a markunkból, annyit léphetünk előre. Ha egy sem, maradunk. Ha véletlen sikerül kidobnunk a "durvun bekh"-et, vagyis a "négy erőst", akkor 4-et léphetünk előre, sőt, még egyet dobhatunk! (A "négy erős" azt jelenti, hogy a kidobott négy csontocska mindegyike eltérő pozícióban fekszik előttünk. Szokás még a dobásokhoz használandó bokacsontokat úgy válogatni össze, hogy kettő balos, kettő jobbos legyen.)

A játékot lehet "ló" helyett "tevékkel" is játszani. Ilyenkor a szabályok azonosak, csak éppen a csontok "teve" oldala lesz a felhasznált forma. A neve pedig: "temee uralduulakh".